Nézzen be hozzánk

művész


Sándor  Péter
4

Sándor Péter

Született: 1988. augusztus 9. (Kecskemét)

Színművész.

Szülővárosában a Bolyai János Gimnázium sporttagozatán érettségizett. Tizennyolc éves koráig a Kecskeméti TE futballcsapatának játékosa. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezt követően szerepet kapott a kecskeméti Katona József Színházban. 2008-ban A Társulat című műsorban is szerepelt.

2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen,…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

Szülővárosában a Bolyai János Gimnázium sporttagozatán érettségizett. Tizennyolc éves koráig a Kecskeméti TE futballcsapatának játékosa. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezt követően szerepet kapott a kecskeméti Katona József Színházban. 2008-ban A Társulat című műsorban is szerepelt.

2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Diplomaszerzése után Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínházba szerette volna szerződtetni, egy szerepet elfogadott, a szerződést viszont nem. Egyetemi gyakorlatát a Pécsi Nemzeti Színházban töltötte. Később szabadúszóként fellépett a Győri Nemzeti Színházban, a komáromi Jókai Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Madách Színházban is.

2019 januárjától 2024 januárjáig a Budapesti Operettszínház előadásában szerepelt, majd távozott az intézményből. 2024 őszétől ismét az Operettszínházban szerepel.
Csináljuk a fesztivált! (nyolcadik évad) című zenés show-műsorban 3. helyezést ért el a Fényév távolság című dallal.

Díjak kitüntetések:
Gundel művészeti díj (2013)
Honthy-közönségdíj (2019)
Honthy-díj (2019, 2022)

Fontosabb színházi szerepei:
Rado-Ragni: Hair     Claude     Katona József Színház 2007
Kacsóh-Heltai-Bakonyi: János vitéz     Kukorica Jancsi/Bagó (szerepkettőzés) Pécsi Nemzeti Színház 2012
Molière: Tartuffe     Valér     Pécsi Nemzeti Színház 2012
Presser-Sztvanovity-Horváth: A padlás     Rádiós     Pécsi Nemzeti Színház 2013
Andersson-Rice-Ulvaeus: Sakk, a musical     Frederick Trumper     Győri Nemzeti Színház 2013
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár     Júdás     Győri Nemzeti Színház 2014
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve     Maugli     Komáromi Jókai Színház     2015
Schwartz-Tebelak: Godspell     Jézus     Jászai Mari Színház-Népház 2015
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár     Jézus     Csiky Gergely Színház 2015
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak     Enjolras     Madách Színház     2016
Rice-Webber: Evita     Che     Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Szegedi Nemzeti Színház 2016
Casey-Jacobs: Grease     Kenickie     Gyulai Várszínház Tószínpad 2016
Milkós: Sztárcsinálók     Néró     Jászai Mari Színház-Népház 2017
Bródy-Szörényi: István, a király     István     Budapesti Operettszínház 2019
Wilde: Dorian Gray     Dorian Gray     Spirit Színház     2019
Luttmann: Örökké Szabadon         Spirit Színház     2019
Rodgers-Hammerstein: Carousel - Liliom     Liliom/Billy Bigelow       Budapesti Operettszínház 2019
Yeston-Stone: Titanic     Frederich Barrett     Szegedi Szabadtéri Játékok 2019
Kovács-Galambos: A Pendragon-legenda     Morvin     Budapesti Operettszínház 2019
Kacsóh: János vitéz     Kukorica Jancsi/János vitéz     Budapesti Operettszínház 2019
Lázár-Závada-Szirtes: Szegény Dzsoni és Árnika     Szegény Dzsoni     Budapesti Operettszínház 2019

Film és sorozatszerepei:
Társas játék (2011–2013) …Kollár Péter
Free Entry (2014) …Wolf
Ketten Párizs ellen (2015) …Radonyi Laci
Félvilág (2015) …Sóvágó Gergely
200 első randi (2018–2019) …Vámos Roland
Mentés másképp (2021) …Lovas Márk
Örök hűség (2022) ...Bor Imre

3. LGT Táncképek

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színművész

A Bánfalvy Stúdió bemutatja - Szabó Magda: Abigél

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Kuncz Feri

A dzsungel könyve-Komárom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Maugli

A kaktusz virága

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Igor

A kaktusz virága

Gárdonyi Géza Színház
  • Igor

A padlás.

Pécsi Nemzeti Színház
  • RÁDIÓS, aki egyszerűen fantasztikus

A Pendragon - legenda

Budapesti Operettszínház
  • Morvin

Adventi MusicalPlusz

Általános
  • Színművész

Atilla, Isten kardja

Magyar Állami Operaház
  • Csaba királyfi

Az 1/2 kegyelmű

SZFE
  • Parfjon Szemjonics Rogozsin

Barilett-Grédy: A kaktusz virága

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész

Barillet -Grédy: A kaktusz virága

Szegedi Nemzeti Színház
  • Igor

Barillet-Grady: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor

Barillet-Grady: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor

BÉKÁSI MOZI ESTÉK - FÉLVILÁG

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • A férfi

Dankó Pista

Budapesti Operettszínház
  • Közreműködik

Évadzáró MusicalPlusz

Általános
  • Egyéb

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Che

FÉLVILÁG Szász Attila filmje

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Gergely

Frank Wildhorn és Jack Murphy:RUDOLF musical

Margitszigeti Színház
  • Rudolf (trónörökös) - július 3 és 5.

Grease

Magyar Színház
  • Kenickie

Grease - musical

Moravetz Produkció
  • Kenickie

Halloween MusicalPlusz

Általános
  • Fellépő

Hamupipőke

Budapesti Operettszínház
  • A Herceg

István, a király

Budapesti Operettszínház
  • István

János vitéz

Pécsi Nemzeti Színház
  • Bagó

Jézus Krisztus szupersztár

Győri Nemzeti Színház
  • Júdás

Jézus Krisztus Szupersztár

Csiky Gergely Színház
  • Jézus

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie

Lépésről lépésre

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Richie Walters

Lépésről-lépésre

SZFE
  • Richie Walters

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház
  • Jancsó Bálint

Mediterrán Szerelem

Postakürt Alapítvány
  • Fellépő művész

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Dr. Chapman

MusicalPlusz 103.

Általános
  • Egyéb

MusicalPlusz 104.

Általános
  • Fellépő művész

MusicalPlusz 111.

Általános
  • Fellépő művész

Nicsak, ki lakik itt?!

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Dr. Chapman

Nyitó előadás

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

Örökké... szabadon...

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Adam

Örökké...szabadon...

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Adam

Örökké...szabadon...

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Adam

Őszi randevú - zenés musical est

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Közreműködik

R&L, avagy a Mágusok Birodalma

Budaörsi Latinovits Színház
  • Ad, Farlaf

Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Júdás

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Tybalt

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Tybalt

S. Schwartz - J. M. Tebelak: Godspell

Jászai Mari Színház, Népház
  • Jézus

Sakk

Győri Nemzeti Színház
  • Frederick Trumper

Sándor Péter Nőnapi koncert

Általános 2
  • Színművész

Szabadtéri Nyár 2016 Grease

Móricz Zsigmond Színház
  • Kenickie

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Móricz Zsigmond Színház
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kuncz Feri

Tartuffe

Pécsi Nemzeti Színház
  • Valér, Mariane szerelmese

Tartuffe

Pécsi Nemzeti Színház
  • Valér, Mariane szerelmese

Újévi - Best of musicals koncert - Vác

Musical Galéria
  • Fellépő művész

Újévi Best of Musicals - Nagykanizsa

Musical Galéria
  • Fellépő művész

Yeston-Stone: Titanic

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Frederich Barrett, fűtő

zzA kék madár

Budapesti Operettszínház
  • Tylo, a kutya

zzCAROUSEL – Liliom

Budapesti Operettszínház
  • Billy Bigelow

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Bezárás